Könnyek

Éreztem a vér szagát.

Talán erre riadtam fel.

Álmomban mindenütt vér volt, túl valóságosan is ott volt, ragacsosan a kezem bőrén, fémes illatával az orromban, kegyetlenül táncolva az idegeimen, visszaűzve az álomképzeteket tudatalattim mélyére, és felriasztva engem a valóságba.

A mellkasom perzselt.
Ahogy megérintettem, a pólómon keresztül éreztem a heget, a nagy X alakú heget a tenyerem alatt.

Hirtelen a köldököm mintha féregfészek lett volna, mozgó, nyálkás lények lelőhelyévé válva bizsergett a bőröm, lassan könnyezni kezdtem, és váratlan légszomjamban kapkodni kezdtem a levegőt.

Úgy tört fel belőlem, mint gejzír a föld mélyéből, s csak záporozott, zuhogott alá, megállíthatatlanul ömlött, mintha kifogyhatatlan lenne.
Idejét nem tudom, mikor sírtam utoljára.

Egyáltalán: sírtam e valaha is.